Gyertyaöntés és mártás

Mi ez?

Szilárd zsiradékból (faggyú) vagy viaszból (méhviasz, később sztearin, paraffin) készült fényforrás előállítása. A két hagyományos technika: a mártás (a kanócot ismételten a megolvasztott anyagba merítik, és rétegről rétegre vastagszik a gyertya) és az öntés (a kanócot forma közepére feszítik, és az olvadékot ráöntik).

Mire jó?

Világítás áram nélkül: hordozható, szabályozható, évekig eltartható fényforrás. Emellett a levágott állat zsiradékának hasznosítása (ugyanabból a faggyúból készül, amiből a szappan is), tipikus házi- és barter-termék. A méhviasz gyertya a méhészet értékes mellékterméke.

Fizikai alapja

A gyertya nem a szilárd viaszt égeti: a láng hője megolvasztja a gyertya tetejét, a folyékony viasz a kanóc rostjai közti kapilláris hatással felszivárog, a láng hőjétől elpárolog, és gőz formájában ég el. Ebből következik a legfontosabb méretezési szabály: a kanócnak illeszkednie kell a gyertya átmérőjéhez. Túl vékony kanóc kis lángot ad, ami nem tudja a teljes felszínt megolvasztani — a gyertya "beég", a láng elfullad az olvadéktóban. Túl vastag kanóc több viaszt szív fel, mint amennyi tisztán elég — a láng kormoz, a gyertya csepeg.

Mártásnál az olvadék hőmérséklete a kritikus paraméter: ha túl forró, visszaolvasztja a már felvitt rétegeket és a gyertya nem vastagszik; ha túl hideg, göcsörtös, rosszul tapadó réteg rakódik fel. A méhviasz kb. 62–65 °C-on olvad, a faggyú ennél alacsonyabban — a jó mártási hőmérséklet az olvadáspont fölött van, de nem sokkal. Két mártás között a rétegnek meg kell dermednie.

Története

A faggyúgyertya az ókor óta ismert; a méhviasz mindig drágább volt, ezért sokáig a templomok és a tehetősek világítása maradt, míg a köznép faggyúval (vagy még egyszerűbb mécsessel, szövétnekkel) világított. A középkorban külön céhe volt a gyertyamártóknak és a viaszöntőknek. A 19. század hozta a nagy ugrásokat: Chevreul zsírsav-kutatása nyomán megjelent a sztearin (keményebb, nem avasodó, kellemesebb szagú, mint a faggyú), a fonott kanóc, amely égés közben oldalra hajlik és magától elhamvad — ezzel megszűnt a kanóc rendszeres koppantásának (levágásának) kényszere —, majd a kőolajiparból az olcsó paraffin, amely máig az ipari gyertya alapja.

Egyszerű megoldás

Mártott faggyúgyertya: a tisztított faggyút mély, keskeny edényben, vízfürdőn megolvasztjuk, a kanócot pálcára kötjük, és ritmikusan mártogatjuk — bemerítés néhány másodpercre, kiemelés, várakozás, amíg a réteg megdermed, majd újra. Addig ismételjük, amíg a kívánt átmérőt el nem érjük, végül az alját egyenesre vágjuk.

Haladó megoldás

Öntött gyertya: bádog-, üveg- vagy fa öntőforma (ma szilikon), a kanóc a forma tengelyében kifeszítve (alul átfűzve vagy rögzítve, felül pálcára kötve), az olvadék óvatosan beöntve; hűlés közben a zsugorodási horpadást utántöltéssel pótoljuk. Anyagban előrelépés a méhviasz vagy a faggyú–méhviasz keverék (keményebb, lassabban égő gyertya). A mártásnál mártókeret használatával egyszerre sok kanóc meríthető, így tucatjával készül a gyertya.

Ipari megoldás

Sztearin- és paraffingyertya szabványosított fonott kanóccal; folyamatos üzemű gyártás: öntőgépsorok dugattyús kilökéssel, illetve folyamatos húzott-gyertya gépek, amelyek a kanócot vezetik át olvadékfürdőn sok cikluson keresztül, majd a kész "rudat" méretre vágják. A kanóc szövése, impregnálása és a viaszkeverék adalékolása pontosan a láng méretéhez hangolt.

Saját építés

1. Faggyú kiolvasztása: a nyers faggyút apróra vágva, kevés vízzel, lassú tűzön olvaszd ki — a víz megakadályozza az odaégést. Szűrd le (a tepertős-rostos részt távolítsd el), hagyd dermedni: a tiszta faggyú a víz tetejéről leemelhető. Alaposabb tisztításhoz az olvasztás-szűrés-dermesztés ismételhető.
2. Kanóc: fonott pamutkanóc a legjobb; szükségmegoldásként sodrott pamutzsineg is működik, de azt égés közben koppantani kell. A kanóc hagyományos előkezelése (sós vagy bóraxos oldatba áztatás, szárítás) egyenletesebb égést segít.
3. Olvasztás: mindig vízfürdőn — a zsiradék és a viasz nyílt lángon túlhevülhet és meggyulladhat.
4. Mártás: merítsd be a kanócot 2–3 másodpercre, emeld ki, hagyd a réteget megdermedni, ismételd. Az első mártás után húzd feszesre a kanócot, amíg puha. Kétoldalt lelógó kanóccal (egy pálcán átvetve) párosával is mártható.
5. Befejezés: az alj egyenesre vágása, a kanóc rövidre (kb. körömnyire) vágása, hűvös helyen tárolás — a faggyúgyertya melegben hajlik, idővel avasodhat.

Tipikus hibák

• Túl forró olvadék — a mártás leolvasztja a korábbi rétegeket, a gyertya nem vastagszik
• Túl gyors ütem, hűlési szünet nélkül — vastag, csöppös, egyenetlen rétegek
• Rossz kanócméret az átmérőhöz — elfulladó láng vagy kormozó, csepegő gyertya
• Tisztítatlan faggyú — füstöl, kellemetlen szagú, gyorsabban avasodik
• Víz maradt a zsiradékban — a kész gyertya sercegve, fröcskölve ég
• Öntésnél laza, ferde kanóc — a gyertya egyik oldala gyorsabban ég le
• Nyílt lángon, vízfürdő nélkül olvasztott viasz — túlhevülés, tűzveszély

Mérési módszerek

Égési sebesség (tömegveszteség grammban óránként — mérleggel), teljes égésidő, a láng magasságának és nyugodtságának megfigyelése (villódzás, kormozás), csepegés-teszt huzatmentes helyen, valamint keménység-összehasonlítás különböző faggyú/méhviasz keverékaránynál. Ezekből hangolható a kanócméret és az anyagkeverék.

Videók

(TODO)

Letölthető PDF

(TODO)